Ugrás a fő tartalomra

Fenyőfő

Sziasztok! Ebben a posztban most egy itthoni túraútvonalat szeretnénk nektek ajánlani, történetesen a Fenyőfői ősfenyves meglátogatására buzdítanánk a kirándulni vágyókat. Úgyhogy aki kedvet érez egy közepesen hosszú túrához a Bakonyba útra fel! :)







Fenyőfő, a Magas Bakonyban fekvő kis 100 fős település remek kiindulópontja a környék felfedezésének. Mi is itt tettük le a kocsit a templom mellett: https://goo.gl/maps/pNqf2B377DQ2
Ez az útvonal amit most ajánlunk nektek egy 13km-es körtúra, itt-ott egy kis szintemelkedéssel. Mi kényelmes tempóba sokat fotózva nagyjából 6 óra alatt jártuk be még februárban.

(katt a nagyobb felbontásért)
 Térkép az útvonalról.

 
Vinye felől ezen az úton érkeztünk meg kocsival. A jelzett út is innen indul (ágazik le), de nem kell sokat aszfalton mennünk. 

Ilyen képeket lőhetünk ha épp vizesek a fák és süt a nap...


 
Az út első szakaszán magunkba szívhatjuk a fenyőillatot (itt még a zöld jelzésen haladunk, de egy kis átvezető-szakaszon áttérünk a pirosra)

A következő úti cél a Pápalátó-kő (térképen a 3-as pont). Dönthetünk úgy hogy kikerüljük a kaptatót (képen a kereszteződés), de érdemes megmászni (bal oldali út).

Hiszen ilyen sziklaképződményeket is láthatunk

A kilátás egy szelete fentről

  
Ha fújna a szél, akkor a sziklák tövében találunk szélvédett helyet

 
De a hideg időnek is megvannak a maga szépségei...


Mi ugye télvíz idején voltunk, most ősszel aki megy még élénkebb színekkel találkozhat


Azért így is sikerült pár egészen jó képet csinálni :)

 
 Az általunk javasolt körtúra itt egy helyen letér a jelzett ösvényről (térképen a 4-es pontnál). Az ilyen esetekre jó ha van nálunk egy GPS. Nem feltétlenül kell túra GPS, elég egy okostelefon amire feltesszük mondjuk az OsmAnd alkalmazást (ezen a gyalogos ösvények kiválóan jelezve vannak).
https://play.google.com/store/apps/details?id=net.osmand

 
Itt a fák között találunk egy vadászházat is (térképen az 5-ös pont)


Majd mielőtt rátérnénk a Hódos-ér menti sárga jelzésre vár még minket egy meredek lejtő


Mi épp akkor jártunk arra mikor nyíltak a hóvirágok

  
Ő pedig itt már a Hódos-ér. Itt veszünk egy jobbos kanyart. Nem sokáig fogunk a sárgán haladni, épphogy csak érintjük.

 
A sárga jelzés után a piros keresztre térünk át. Ez egy széles erdei út, szinte "sztráda".

 
Szártalan kankalin


Ez pedig már a sima piros jelzés, visszafordulunk Fenyőfő irányába

 
A térképen 9-es ponttal megjelölt helyen elvileg egy barlangot láthatunk, de mi csak sziklákat találtunk. Nem biztos hogy megéri a plusz mászást.


 Ez pedig már újra Fenyőfő, immár esti fényekben. Mi egy kicsit túl kényelmesre vettük a figurát, és a túra végére ránk sötétedett - de egyszer érdemes kipróbálni milyen sötétben egy erdőben botorkálni... :D

Ennyi lett volna a mostani Barangolj Velünk poszt, reméljük tetszett nektek a leírás és felkeresitek a környéket Ti is!

Ha nem szeretnétek lemaradni legújabb bejegyzéseinkről kövessetek minket Facebook-on is :)


V & J


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ungvár

Sziasztok! Ungvár Kárpátalja legnagyobb városa, és területi székhelye is. Olyan híres emberek szülővárosa mint az énekes Cipő és Balla D. Károly író. Munkácshoz  hasonlóan itt is barangolni fogunk a várban, ahol jó pár magyar történelmi emlék van, illetve benézünk a belvárosba is.

Bajmóc, Csicsmány

Sziasztok. Legújabb bejegyzésünkben egy csodálatos várhoz kalauzolunk el titeket. Bátran állítjuk, hogy ez az egyik legszebb amely a környékünkön megtalálható. Megmutatjuk a várat kívülről belülről, a mellette lévő állatkertet, és még a közelben lévő híres Csicsmány falucskát is megnézzük.